Share-minator

Tudod, hogy ki kedvenc színészeid magyar hangja?

A 85 éves magyar szinkronról és a legfoglalkoztatottabb magyar szinkronszínészekről

2020. október 16. - shareminator

Sokak szerint nélkülözhetetlen egy film kényelmes befogadásához, hogy saját anyanyelvükön szólaljanak meg a karakterek és akadnak olyanok is, akik számára különleges élvezetet nyújt a minőségi hangalámondás. Az idén 85 éves magyar szinkron az évtizedek folyamán rengeteg változáson ment keresztül és számos remek színész adta hangját ikonikus karaktereknek. Legújabb blogbejegyzésünkben a magyar szinkron történetének járunk utána és bemutatjuk azokat a neves színészeket, akiknek hangja összeforrt az általuk szinkronizált színészkollégáikkal.

„Várjatok egy kicsit! Még semmit sem hallottatok!”

the_jazz_singer_1927_1.jpg

Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f4/The_Jazz_Singer_%281927%29.jpg 

Így hangzott 1927-ben Alan Crosland A dzsesszénekes (The Jazz Singer) című filmjében a filmtörténelem első hangos mondata. A hangosfilm gyors terjedésével sok új, nem várt problémával kellett megküzdeniük a filmkészítőknek. Ettől fogva jóval nagyobb figyelmet kellett fordítaniuk a szereplők közötti párbeszédekre és olyan, akkor megoldhatatlannak tűnő nehézségekkel is meg kellett küzdeniük, mint a különböző nyelveken beszélő mozgóképek értékesítése a nemzetközi piacon.

A feliratozástól kezdve a játékidő alatt a szövegeket hangosan bekiabáló embereken át, a részletes cselekményleírást tartalmazó füzetek osztogatásáig mindenre találunk példát. A legfurcsább próbálkozás kétségtelenül az volt, amikor 1931-ben egy amerikai vállalat párizsi műtermében úgynevezett „sok verziós filmeket” kezdett el gyártani, vagyis ugyanazt a forgatókönyvet több nyelvre lefordítatták, majd az adott nyelvek országaiból érkező stábokkal egymás után leforgatták, hogy mindenkinek jusson saját anyanyelvén megszólaló kópia. A sok-sok zsákutca és meglehetősen költséges és bonyolult próbálkozások után pedig eljutottak a szinkronizálás ötletéhez.

A magyar szinkron születése

Valóban jelentős lépést a szinkronizálás felé azonban csak 1935-ben tett az ország, amikor felismerték, hogy az idegen nyelvekről magyar hangra áttett filmek népszerűbbek voltak a nézők körében. 1935 novemberében a Magyar Film Iroda műtermében hozzákezdtek az első magyarra szinkronizált nagyfilm, a Négy és fél muskétás (Viereinhalb Musketiere) című német vígjáték elkészítéséhez, melynek 1936-os premierjét azóta is a „magyar hang ünnepeként” tartják számon.

Az 1989-es rendszerváltás nemcsak a filmgyártásban és forgalmazásban, de a szinkronizálás történetében is radikális változásokat hozott. Mindez elsősorban annak volt köszönhető, hogy az addig egyeduralkodó Magyar Televízió mellett rohamos tempóban jelentek meg a különböző kereskedelmi csatornák. A 90-es évek elején több új film- és videóforgalmazó cég alakult, ennek révén pedig többszörösére duzzadt a mozikba és a tékák polcaira kerülő filmek száma, arról nem is beszélve, hogy az új televíziós csatornák műsorsugárzási igényei is folyamatosan bővültek, ezzel párhuzamosan pedig rengeteg új szinkronstúdió jött létre.

Híres színészek, akiknek sokat köszönhet a szinkron és mi is

Egyes színészekről, vagy karakterekről el sem tudjuk képzelni, hogy más hangon szólaljanak meg, mint amit már jól megszoktunk – ráadásul sokukat meg is szerettünk! Gondoljunk akár Jockey Ewing, Dagobert bácsi, vagy Shrek magyar hangjára. A teljesség igénye nélkül jöjjenek a leghíresebb sztárok magyar hangjai:

Kökényessy Ági

image_2.jpg

Forrás: https://img1.hvg.hu/image.aspx?id=120ce2b4-d418-4ec9-a132-a6adc1410cab&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c  

Egyik legfoglalkoztatottabb magyar szinkronszínésznőnk összetéveszthetetlen hangját tíz éven át kölcsönözte a Jóbarátok Rachelének, de minden későbbi filmszerepében is ő maradt Jennifer Aniston magyar hangja. 8 évesen a Mikrobi című rajzfilmsorozat egyik főszereplőjeként szinkronizált, később ő adta Sophie Marceau, Lucy Liu és a Doktor Szösziben Reese Witherspoon zseniális magyar hangját is.

Hevér Gábor

hever_gabor.jpg

Forrás: https://atrium.hu/application/upload/performer/hever_gabor.jpg  

Hevér Gábor már számtalan alkalommal kölcsönözte hangját többek között a hollywood-i szívtiprónak Leonardo DiCaprionak, az Amerikai Pitéből ismert Jason Biggs-nek és a Szökés sorozatban Wentworth Miller is az ő hangján szólalt meg.

Náray Erika

image_1.jpg

Forrás: https://img1.hvg.hu/image.aspx?id=8ce1e58a-a902-413c-87ab-e0887f1c9097&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c 

Az X-akták Scully ügynökének vagy a Grace Klinika biztos kezű sebészének, Dr. Miranda Bailey-nek magyar hangja nem csupán beszéd-, hanem az énekhangját is szívesen adja kölcsön egy-egy sorozat- és filmszereplőnek. Már diákéveiben megkapta első szinkronmegbízásait, és a nagy áttörést is a szinkronnak köszönheti. A mai napig nem bánja, hogy Scully ügynökkel azonosítják, mert ez a szerep indította be igazán a karrierjét.

Kautzky Armand

unnamed.jpg

Forrás: https://lh3.googleusercontent.com/proxy/cQxqXwko2N4x4Kfy0InDeO-Kon0x5eV3N9K3TtIRA8pZNRjYRX-TpKYNwkGDRfviNI10Mmo6pCXzSiblbmbxVsHtqnn0q33PmB1w7Aap6oqYRQpYjN1ogTvlrwTA8sm3y8P7Y8DXC-Gnhds 

A karakteres hangú színész neve szinte összeforrt Pierce Brosnannel, hiszen több mint 15 alkalommal szinkronizálta már az egykori Bondot. Emellett Tom Cruise-t és a fiatal Clint Eastwoodot is számos alkalommal megszólaltatta.

Bogdányi Titanilla

jobanrosszban-89.jpg

Forrás: https://m.blog.hu/em/emtv/image/jobanrosszban-89.jpg 

A Simpson családban Lisát, a Disney csatornán Hanna Montanát szinkronizálta, egy időben a Cartoon Network csatorna hangja volt. Később az Alkonyat-széria tette őt is híresebbé, hiszen Alice (Ashley Greene) az ő hangján szólalt meg. A tetovált lány-trilógiában Noomi Rapace szerepét osztották rá, emellett két igazán tehetséges hollywoodi színésznő, Ellen Page és Jennifer Lawrence szinkronizálása is nevéhez köthető.

Szabó Sipos Barnabás

31443757_abc35fee4727d031bd5f62e35bdb8dd1_wm.jpg

Forrás: https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3144/31443/314437/31443757_abc35fee4727d031bd5f62e35bdb8dd1_wm.jpg 

Hollywood korosodó szépfiúit mindig ő szinkronizálja: George Clooney, Alec Baldwin, Jeff Goldblum, Kiefer Sutherland tartozik a legnagyobb skalpjai közé – de a Jégkorszak szerethető mamutjának, Manfrédnak is ő kölcsönözte a hangját. Clooney-val szinte elválaszthatatlanok, összesen huszonnyolc filmjén dolgozott, mondhatni végigkíséri a színész teljes karrierjét.

Spilák Klára

image.jpg

Forrás: https://img1.hvg.hu/image.aspx?id=a1331699-f36a-4719-85c3-823dbab7bec0&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c 

Spilák Klára legemlékezetesebb alkotása Carrie Bradshaw, a Szex és New York című sorozat hősnője volt. Több mint valószínű, hogy a világszerte sikeres sorozat hazai népszerűségéhez a forgatókönyv és a szerethető karakterek mellett nagyban hozzájárultak a kiváló magyar szinkronszínészek is.

Stohl András

73833262-1.jpg

Forrás: https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/10/73833262-1.jpg  

Stohl Andrást rengetegszer hallhattuk Hugh Grant szinkronhangjaként. Az Ocean's filmekben Matt Damont és a tragikusan elhunyt Heath Ledgert is ő szólaltatta meg.

Kerekes József

kerekesjozsef.jpg

Forrás: https://www.hellobudaors.com/content/images/2019/02/kerekesjozsef.jpg  

Jim Carrey állandó magyar hangja, de az ő hangján szólal meg a Shrek-ből Szamár, a Family Guy című sorozat Peter Griffinje, Varys a Trónok harcából, vagy Collignon zöldséges az Amélie csodálatos élete című filmből.

Bár van, aki úgy gondolja, a szinkronizált filmek miatt kevésbé beszélünk jól idegen nyelveket és van, aki azt szeretné, ha többször vetítenének feliratos filmeket a moziban és a tévében, a magyar szinkron és szinkronszínészek mégis elképesztően népszerűek. Szinte mindnyájunknak megvannak a maga kedvenc hangjai és abban is megállapodhatunk, hogy a szinkron szerepe az elmúlt 85 év film és sorozat forgalmazásának globalizációjában megkérdőjelezhetetlen. 

A legsikeresebb telenovellák – Amiket „senki sem” nézett, mégis mindenki kívülről fújt

Izaura, Eszmeralda, Paula és Paulina, Floricienta, Marichuy – ők azok a nők, akik hétköznap délutánonként megjelentek a képernyőkön és elrabolták először a hazai, majd a külföldi nézők szívét. A telenovellák és szappanoperák műfaját lehet szeretni, lehet utálni, akár még megvetni is, de ahhoz kétség sem férhet, hogy hihetetlen népszerűségnek örvend az egész világon. Blogbejegyzésünkben a legnézettebb latin-amerikai és török sorozatokat vesszük górcső alá, hogy felfedjük: mi a sikerük titka?

Először is, tisztázzuk a fogalmakat: a telenovella és szappanopera szavakat eltérő műsorokat takarnak. Jelentős különbség, hogy míg a telenovellák rögzített epizódszámmal készülnek, a szappanoperák nyílt végűek – szinte bármeddig folytathatóak, ahogy azt a tavaly húsz éves Barátok Közt is példázza.

A telenovella Latin-Amerikában a 20. század második felében kialakult, eredetileg spanyol és portugál nyelven sugárzott televíziós műfaj, amely később az egész világot is meghódította. A klasszikus telenovella mindig egy fiktív (gyakran abszurd), erős érzelmi töltetű romantikus történetet elevenít meg mély – sokszor eltúlzott – drámaisággal. A történet több egyszerű szálon fut, könnyen érthető, és mindig rózsás a vége, vagyis az ellentétekből adódó problémák megoldódnak, a pozitív hősök megtalálják a közös boldogságot, míg a negatív szereplők megkapják a megérdemelt büntetésüket.

Akiért még gyűjtés is indult

A Rabszolgasors brazil televíziós filmsorozat volt az első latin-amerikai teleregény, ami eljutott Európába, így a Magyar Televízió 1986. szeptember 2-ától tűzte műsorra hazánkban. A szappanopera története szerint Izaura, a rabszolgalány egy Rio de Janeiro melletti ültetvényen él keresztanyja és egyben úrnője, Doña Ester védelme alatt, aki megvédi gonosz férje, Almeida zsarnokoskodásaitól. Izaura élete pokollá válik, amikor hazaérkezik a gróf fia, aki szerelmével üldözi, s minden alkalmat megragad, hogy megalázza, és éreztesse vele, hogy a rabszolgája. A kosztümös sorozat akkora sikert aratott Magyarországon, hogy az a városi legenda is elterjedt, miszerint gyűjtést indítottak a rabszolgalány felszabadítására a lelkes magyar rajongók. Ha egy beszélgetés során szóba kerül a telenovella, biztos akad valaki, aki röhögve megjegyzi, hogy milyen ember már a magyar, hogy pénzt gyűjt egy fikciós figura felszabadítására, vagy épp a derék Eszmeralda szemműtétjére (ő egy másik telenovellában volt jóval később − egy vak lány, aki persze visszanyeri a látását, így megvan a latin-amerikai sorozatok boldog befejezése is).

Takács Ildikó, akit a Magyar Reklámszövetség örökös tagnak választott, az Origónak elmondta, hogy borzasztó nagy siker volt akkoriban a Rabszolgasors, minden utca kiürült, amikor ment. Az Izaurát alakító színésznő magyarországi látogatása során repülővel vitték Halasra a csipkegyárba, ahol több asszony jött adakozni, hogy felszabadítsák őt, de persze nem fogadta el a pénzt a színésznő. Egy másik feltevés szerint egy vicc következtében terjedt el ez a legenda, ugyanis két tévés kolléga fogadott egymással arról, hogy egyikük el tudja-e terjeszteni a pénzgyűjtés legendáját. Mindenesetre a magyarok nagylelkűségének és végtelen naivitásának híre a brazil színésznőhöz is eljutott, akit megmosolyogtatott a hír.

Régi szappanoperák mai csavarral, avagy a Vad Angyal hatás

A magyar tévénézők szemében valószínűleg a '90-es évek vége, 2000-es évek eleje tűnik a latin-amerikai telenovellák aranykorának, és a némileg lesajnált műfaj manapság is ihletforrás a sorozatkészítők számára.

Az Izaura TV jóvoltából a kilencvenes-kétezres évek legnagyobb izgalmait újra és újra átélhetjük, és az ismétléseknek köszönhetően nem csak arról bizonyosodhatunk meg, hogy ezek a sorozatok bizony ma is sokakat érdekelnek, hanem arról is, hogy számos ponton egyeznek a hőskori telenovellák a mai adaptációkkal. A két fenti példát összevetve a Vad angyallal, ami a kétezres évek egyik legnagyobb hazai sikerét érte el, máris kiderül, milyen hasonlóságokról van szó.

tumblr-nso0yvagna1sngu83o4-250-facundo-arana-40914771-240-180.gif

Forrás: https://www.fanpop.com/clubs/facundo-arana/images/40914771/title/tumblr-nso0yvagna1sngu83o4-250-fanart

A Vad angyal főszereplője, a Natalia Oreiro által megformált Milagros nem a megszokott nőies ruhákba bújtatott álmodozó karakter volt, hanem egy önálló és talpraesett lány, aki szembement a sztereotipikus nőiséggel. A fő szál – Milagros és Ivo szerelme – nem sokban ütött el a telenovellák kliséitől, ahogy a 270 rész lezárása sem, mégis egy új nőtípust jelenített meg, aki közelebb áll a mai remake-ek főszereplőihez, mint elődei.

Klasszikus karakterek 

artisticcheeryhake-size_restricted.gif

Forrás: https://gfycat.com/gifs/search/floricienta  

A telenovellák szinte receptre készülnek, hiszen minden egyes sorozatban ugyan azok a karakterek tűnnek fel a szerelmes főszereplők mellett. Ilyen a Paula és Paulina sorozatban a bajkeverő, ármánykodó női karakter, aki sokszor ugyanannyira vágyik a férfi szerelmére, mint a nézői szimpátiát inkább megnyerő hősnő. Egy másik sokszor megjelenő szereplő az eltitkolt gyerek, aki a semmiből tűnik fel és a történet végére mindig megtalálja elveszett szüleit. Sokszor megjelenik a fordulat eszközeként a karakter, aki meghalt, mégis él, illetve a telenovellák alaptartozékának tekinthető idős, bölcs jóakaró, lehetőség szerint nagymama (vagy egy idősebb karakter) is, aki szemmel tartja az eseményeket és igyekszik jó irányba terelni azokat.  

Török hódítás

Míg a 90-es, 2000-es években a dél-amerikai sorozatok aranykorszakukat élték, az utóbbi évtizedben a török sorozatok nagy térhódítása figyelhető meg a hazai televíziós piacon. Gondoljunk csak az RTL Klubbon 2013-ban bemutatott Szulejmán sorozatra, amit 2018-ig időszakosan ismételt a csatorna és eleinte körülbelül egymillióan nézték hétről hétre. A TV2 kínálatában is hasonlóan nagy közönségsikereket találunk, úgymint a Seherezádé, a Fatmagül, vagy a jelenleg is futó Kegyetlen város.

Dél-amerikai elődeikhez hasonlóan ezek a nagysikerű török telenovellák is olyan általános, alapvető életigazságokat fogalmaznak meg, olyan társadalmi különbségekre, megosztottságra reflektálnak, amelyek univerzális problémaként nálunk is jelen vannak, mint például a szegény-gazdag ellentét kibontakoztatása, így a magyar közönség számára is könnyen átélhető és izgalmas a történet.

A telenovellákban egyszerre fordulatos, mégis megnyugtatóan kiszámítható történetekkel találkozhatunk, amelyek arra az egyszerű, mégis örökérvényű elképzelésre épülnek, hogy a jó és a szerelem mindig győz, így a készítők ennek az egy igazságnak a mentén alakítják a történeteket.

giphy_1.gif

Forrás: https://giphy.com/gifs/mediaset-erkenci-kus-kissed-divinityes-duLbwuWkBK2tVqYnQk 

 

 

A magyar kereskedelmi televíziók születése − Avagy boldog születésnapot TV2 és RTL Klub!

Mindössze három nap különbséggel, idén októberben ünnepli fennállásának 23. évét a magyar televíziózás két legmeghatározóbb csatornája, a TV2 és az RTL Klub. Több mint két évtizedes pályafutásuk során megannyi sikeres műsort és élményt nyújtott a nagyérdemű számára mindkét műsorszolgáltató, bejegyzésünkben pedig ezekről szerettünk volna megemlékezni. Jöjjön hát egy kis visszatekintés a magyar kereskedelmi tévézés történetében!

A kereskedelmi televíziózás kialakulása Magyarországon

1997. október 4-én kezdte meg adását a TV2, mindössze három nappal örök riválisa, az RTL Klub indulása előtt, ezzel pedig a TV2 az első magyar országos kereskedelmi televízióként vonult be a történelembe. Kezdetben a TV2 napi tizenkilenc órán keresztül sugározott adást, szemben az október 7-én indult RTL Klubbal, ami csak napi nyolc órán át biztosított műsort a nézői számára, teljes műsoridőben pedig október 27-étől láthatták a nézők. A kereskedelmi csatornák megjelenése a magyar televíziózásban mélyreható változásokat indított el, hiszen a nézők igényei mellett immár megjelentek a hirdetői igények is.

A két csatorna – múlt és jelen

1997-ben a legnézettebb műsorok elsősorban sorozatok voltak, emellett jellemzően a hétvégi egészestés showműsorok, tehetségkutatók, a napi gyártott műsorok, na meg a szappanoperák vonzották a legtöbb nézőt.  Az eltelt 23 év alatt mindkét kereskedelmi csatorna kialakította saját arculatát és műsorkínálatát. 1998 óta Bognár Tamás, illetve Nagy-Németh Borbála kölcsönzi a hangját a TV2 csatornának, míg az RTL Klub indulásakor Kárpáti Tibor hangját hallatták a nézők, azóta azonban többször is „hangot cserélt” a csatorna, Both András után Háda János, majd Szebeni Tamás, végül István Dániel tölti be a csatorna hivatalos hangjának szerepét.

Fennállásuk óta megannyi ikonikus műsor és sorozat fonódott össze a két csatorna nevével, némelyik pedig már szinte az első perctől kezdve a csatornák portfólióját képzi. Ilyen például a két csatorna híradója, vagy éppen a Fókusz infotainment műsor. A 2000-es évek igazi áttörést jelentettek a műsorgyártás területén, hiszen a TV2 kínálatában olyan emlékezetes műsorok jelentek meg, mint az Aktív,  Activity Show, a Csaó Darwin, a Megasztár,  a Mokka, a Big Brother, vagy a éppen a Csillagkúton játszódó Jóban Rosszban című sorozat. Az RTL Klub esetében pedig olyan műsorok juthatnak eszünkben, mint a például a Mónika Show , a Reggeli, a Celeb vagyok ments ki innen!, az X Faktor, a Heti Hetes, Való Világ vagy a Barátok közt, amelynek szövevényes történetét ember legyen a talpán, aki követni tudja.  

Mint ahogy azt már a Nagy átigazolások a hazai kereskedelmi televíziózásban blogbejegyzésünkben is megírtuk, az elmúlt 23 évben számos televíziós arc olvadt egybe egy-egy kereskedelmi csatornával, de találkozhattunk nagy érdeklődésre számot tartott átigazolással és régi nagy visszatérőkkel is.  

TV2-n a Tények Marsi Anikóval és Gönczi Gáborral, az Aktív pedig Váczi Gergővel és Gombos Edinával olvadt össze a nézők fejébe, míg az RTL Klub a Híradóját a nézők Erős Antóniával és Szellő Istvánnal, a Fókusz Barabás Évával azonosítják.   

Milyen változást hozott a piacon a két csatorna megjelenése?

A két kereskedelmi csatorna megjelenése nemcsak új arcokat és műsorformátumokat adott a médiapiacnak. A műsorgyártás is kénytelen volt a megváltozott nézői szokásokhoz igazodni annak érdekében, hogy hirdetői számára biztosítania tudja a megfelelő nézettséget. Elvetették a hagyományos statikus műsorstruktúrát, amelyben egymást követték a különböző műsorok, ehelyett egy egymásba láncszemszerűen kapcsolódó dinamikus, látványos, pergő ritmusú műsorfolyamot hoztak létre. Ez a rendszer a nézőben az állandó várakozás érzetét kelti, Magyarországon pedig a „Ne menjenek sehová!” és a „Maradjanak velünk!” felhívás jellemezte ezt a leginkább.

A magyarországi nézők körében rendkívül népszerűvé váltak az eddig ismeretlen, külföldön azonban már évtizedek óta sikert aratott licenc műsorok (vetélkedők, egész estés szórakoztató műsorok, valóságshow-k), így a magyar piac fogyasztási szerkezete is egyre inkább kezdett megfelelni a nemzetközi televíziós piaci trendeknek. Másodlagos hatásként megjelentek az interaktív elemek a tévénézés során (például az SMS-szavazásokban való részvétel, a különböző műsorok honlapjainak látogatása és használata), amelyekkel a néző aktív részese lett a műsornak.

1997 októbere óta sokat változott a kereskedelmi televíziózás Magyarországon. Rengeteg sikeres és számos emlékezetes pillanat, nagyszabású showműsorok, népszerű dél-amerikai és török szappanoperák, saját gyártású napi és heti sorozatok − ez ma is ismert magyar televíziózás, és azon belül is a két nagy kereskedelmi tévécsatorna mérlege az elmúlt 23 évben. Boldog születésnapot kívánunk hát nekik!

happy-birthday-friend.gif

Forrás: https://acegif.com/wp-content/uploads/happy-birthday-friend.gif   

Érdekességek és tények a „televíziós produkciók Oscar-díjáról”, az Emmy-díjról

Magyar idő szerint szeptember 21-én hajnalban tartották meg a 72. Emmy-díjátadót. A pandémia miatt virtuálisan megrendezett gálán nagyjából az előzetesen esélyesnek tartott produkciók húzták be a díjakat, de azért így is tartogatott kisebb-nagyobb meglepetéseket az este. A díjátadó okán utánanéztünk a „televíziós produkciók Oscar-díjának" is nevezett nagyszabású eseménynek és legújabb blogbejegyzésünkben az Emmy-díjhoz köthető érdekességeket listázzuk.

Egy kis történelem

Az Emmy-díj az amerikai televíziós produkciók számára kiosztott elismerés, amelyet először 1949. január 25-én adták át. Rangját tekintve ez a harmadik legfontosabb filmes kitüntetés, amit három együttműködő, de egymástól független szervezet ítél oda a jelölteknek:

  • a Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája (Academy of Television Arts & Sciences), amely a főműsoridős szórakoztató műsor kategóriában (sportközvetítések kivételével) ítéli oda a díjat;
  • a Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája (National Academy of Television Arts & Sciences), amely a délutáni műsorok, a sportműsorok, a hírműsorok és a dokumentumműsorok kategóriában dönt a nyertesekről;
  • és végül a Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzetközi Akadémiája (International Academy of Television Arts & Sciences), amely a külföldi eredetű műsorok nyerteseit választja ki.

emmy.gif

Forrás: https://media1.tenor.com/images/9a033d2150462184bc3d289a33121291/tenor.gif?itemid=9765261 

Az elismerésül kapott szobor egy atomot a kezében tartó szárnyas nőalakot formáz − az atom a televíziós tudományt, a szárnyak pedig a múzsát szimbolizálják. A szobrot Louis McManus televíziós mérnök készítette, a nőt saját feleségéről mintázva. Nem volt könnyű dolga, hiszen a döntőbizottság csak negyvenhét visszautasított terv után fogadta el a díj azóta is szinte változatlan megjelenését.

Emmy érdekességek

1. Az első Emmy-díjat egy báb nyerte

Shirley Dinsdale hasbeszélő által megformált karakter, Judy Splinters 1949-ben az első Emmy-díjátadó első díjazottja volt.

2. Az első Emmy-díjas sorozat, amit egy streaming szolgáltató készített

Az első Emmy-díjas sorozat, amely egy streaming szolgáltató kínálatában szerepelt a Kártyavár (House of Cards) volt. Az első, tizenhárom részből álló évad 2013. február 1-jén debütált a Netflixen.

3. A legtöbb Emmy-t nyert színész

A legtöbb Emmy-díjat bezsebelő színész Cloris Leachman, aki szám szerint 7 alkalommal kapta meg a díjat pályafutása során, több kategóriában is. A tévés legenda trófeát kapott többek között a Már megint Malcolm (Malcolm in the Middle) és az Angyali érintés (Touched by an Angel) sorozatokban nyújtott alakításaiért is.   

 4. A legtöbbet jelölték, de a díjat soha nem kapta meg

Angela Lansbury-t 12 alkalommal jelölték a Gyilkos sorok (Murder, She Wrote) sorozatban nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplőnek járó díjra, mégsem tudhat egyet sem a magáénak.

5. A legtöbb jelölést bezsebelő rajzfilm

A Simpson család (The Simpsons) című rajzfilmnek legalább 85 Emmy-jelölése és 32 győzelme volt, ezzel az Emmy történetében ez a legtöbb díjat bezsebelő rajzfilmsorozat.

6. A legtöbbet jelölt és díjra váltott sorozat

A Saturday Night Live (rövidítve SNL), Amerika kedvenc késő esti komédiaműsora több mint négy évtizedes vetítése alatt 74 Emmy-díjat tehetett zsebre. Az SNL az Emmy történelmének legtöbb jelölést megkaparintó műsoraként is elnyeri a díjat, összesen 276 alkalommal jelölték. 

7. Az egyik legdíjazottabb sorozat

A Game of Thrones, vagyis a Trónok harca nem csak az utóbbi évek egyik legnagyobb közönségsikere, hanem a díjátadók állandó szereplője is. 160 jelölésből 59 alkalommal diadalmaskodott az Emmy-n.

got.gif

Forrás: https://media2.giphy.com/media/2wYYlHuEw1UcsJYgAA/giphy.gif 

8. Akiket soha nem jelöltek, pedig megérdemelték volna

Ha egy sorozat a közönség körében nagyon népszerű az nem jelenti azt, hogy a díjátadókon is hasonló népszerűségnek örvend. A teljesség igénye nélkül jöjjön pár ikonikus szerep és színész, akik nem kapták meg ezt a televíziós elismerést – pedig megítélésünk szerint kijárt volna nekik az elismerés:

Nagy átigazolások a hazai kereskedelmi televíziózásban

Nem ismeretlen a tévénézők számára az, hogy ugyanazok a műsorvezető arcok köszöntik őket egy-egy csatorna produkcióiban. Egyrészt vannak olyanok, akik már az ismerős arcok miatt kapcsolnak az adott csatornára, másrészt a műsorvezetők egy idő után reklámarcai lesznek a televíziónak, gyakran velük azonosítja a csatornát a közönség. Legújabb blogbejegyzésünkben a hazai kereskedelmi televíziók között zajló legjelentősebb műsorvezető átigazolásokat listázzuk.

giphy.gif

Forrás: https://giphy.com/gifs/season-14-the-simpsons-14x5-xT5LMqSz2aAD8v1c8U 

Meghallod a hangját, látnod sem kell, és azonnal tudod, hogy ki is az

A műsorvezetőkkel rengeteg színtéren találkozhatunk: legyen szó hírműsorokról, tehetségkutatókról, showműsorokról vagy bármilyen más műfajról. Minden csatornának megvannak az egyértelműen hozzá köthető arcai, a szerepük az, hogy végig kalauzoljanak minket az eseményeken, hangulatot teremtsenek vagy tájékoztassanak. A kereskedelmi tévés hírességek gyakran több tíz évet is eltölthetnek annál a csatornánál, ahol először kapták meg kiugró lehetőségüket, akadnak azonban olyan celebek, akik anyacsatornájukat elhagyva a konkurenciánál folytatták pályafutásukat, vagy éppen több éves kihagyás után térnek vissza.

RTL-től a TV2-höz

Lékai-Kiss Ramóna

kiss-ramona-660x371.jpg

Forrás: https://nlc.p3k.hu/uploads/2020/09/kiss-ramona-660x371.jpg 

A legfrissebb váltás egyértelműen a Barátok közt című sorozatban tizenhat éven keresztül szereplő, majd az X-Faktor hetedik, nyolcadik és kilencedik évadának háziasszonyaként feltűnő és ezzel az RTL egyik legismertebb arcává váló Lékai-Kiss Ramóna TV2-es igazolása. Ramónát 2017-től láthattuk a Reggeli műsorvezetőjeként, sőt abban az éven a Celeb vagyok, ments ki innen! műsort is ő vezette. Versenyzőként részt vett a Konyhafőnök VIP-ben és még évekkel korábban, 2008-ban a Szombat esti láz című táncos műsorban is szerepelt. Érdekesség, hogy a TV2-es átigazolása során éppen egy táncos műsor, a Dancing with the Stars háziasszonyaként láthatjuk viszont.

Stohl András

1583140918_stohl_andras_titok_apa_sebestyen_balazs_beszelgetes_szinpad_promotions_hu_1180_550_3.jpg

Forrás: https://promotions.hu/orszagos/szines/2020/03/02/stohl-andras-titok-apa-sebestyen-balazs-beszelgetes-szinpad/ 

Stohl András aktív színészi karrierje mellett hosszú éveken át az RTL Klub több különböző műsorának volt a vezetője. 2002 és 2004 között a Való Világ házigazdájaként került képernyőkre, majd több éves szünet után 2010-ben ismét a reality műsorvezetőjeként láthattuk. Ő vezette a Survivor első két évadát, a Csillag születik 2007-es, illetve 2009-es etapját és 10 éven át volt a Reggeli műsorvezetője. Stohl András 2017-től a TV2-n vezet műsorokat, két évadon át ült a Sztárban Sztár ítészei között. Majd megkapta A Piramis című műsort, vezette a Bank kvízműsort, szerepelt versenyzőként a MasterChef VIP-ben, most pedig Lékai-Kiss Ramónával az oldalán viszi majd a Dancing with the Stars szuperprodukciót.

Ördög Nóra

0197fd2c76d6b1b5157372cedf795af9-660x371.png

Forrás: https://nlc.p3k.hu/uploads/2020/04/0197fd2c76d6b1b5157372cedf795af9-660x371.png 

Az elmúlt évek egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó átigazolása Ördög Nóra 2014-es távozása volt az RTL-től. Nóra 2001-ben gyakornokként kezdte RTL-es karrierjét, majd szép lassan tornázta fel magát a ranglétrán. Vezette a Kölyökklubot, a Reggelit, szerkesztőként részt vett a Mónika-show munkálataiban, 2006, 2008 és 2013-ban vezette a Szombat esti láz című táncos műsort. 2007 és 2012-között a Csillag születik háziasszonya volt, majd pedig két éven át az X-Faktoré is. Ezt követően 2014-ben igazolt át a TV2-höz, ahol szintén egy tehetségkutatót, a Rising Star című műsort vezette két évadon keresztül. Láthattuk továbbá az Ének iskolája, a Star Academy, az Ázsia Expressz, a MasterChefVIP produkciókban, most pedig a csatorna újdonságának, a Dancing with the Stars táncos vetélkedő zsűritagjaként.

Majoros Péter, alias Majka

1587470192_majkaaaaa_1180_550_6.jpg

Forrás:https://promotions.hu/files/article/77083/crop/1587470192_majkaaaaa/1587470192_majkaaaaa_1180_550_6.jpg 

Majka annak idején a Való Világ első szériájában tűnt fel, majd ezt követően műsorvezetőként, színészként és rapperként folytatta karrierjét. Ezek után 2008-ig a Viasat3 műsorvezetője volt, majd 2010-ben szerződött le a TV2-höz, ahol azóta is dolgozik. Először az Ezek megőrültek! című műsort vezette, majd 2011-ben és 2016-ban A nagy duettet, 2013-tól pedig a Sztárban Sztár egyik zsűritagja volt. 2014-ben és 2015-ben a Rising Star, 2016-ban pedig a Star Academy műsorvezetőjeként tűnt fel a képernyőkön Ördög Nóra oldalán. Tillával közös műsora, a Bezár a bazár jelenleg is látható a TV2-n.

TV2-től az RTL-hez

Liptai Claudia

liptai_c.jpg

Forrás:https://cdn.shopify.com/s/files/1/0225/3009/7226/articles/16hk83_1376x1024.jpg?v=1557758135 

Liptai Claudia karrierje annak idején az RTL Klubon kezdődött, ahol először a Csííz című műsorban láthattuk, ezt követően szerepelt a Pasik! sorozatban, majd 2001-ben debütált műsorvezetőként a Találkozások elnevezésű műsorban. Ezután − mindenki nagy meglepetésére − leszerződött a TV2-höz, ahol 2001-ben kezdte el vezetni a Claudia Show-t. Tizenhét évig volt a csatornánál, ahol többek között vezette a Big Brother, a Megasztár, A Nagy Duett című műsorokat és ült a Sztárban Sztár zsűrijében is. 2018 decemberében azonban úgy döntött távozik a csatornától. Claudia húsz év után visszatért oda, ahol a karrierje indult, ugyanis feltűnt az RTL Klub saját gyártású sorozatában, A Tanárban.  

Szabó Zsófi

szabo-zsofi-best-930x465.jpg

Forrás: https://cosmopolitan.hu/app/uploads/2020/02/szabo-zsofi-best-930x465.jpg 

Szabó Zsófit a TV2-n futó Jóban Rosszban sorozatban Betty Tanakisként ismerhette meg az ország 2009-ben. 2014-ben nagy meglepetést okozott azzal, hogy az RTL-hez igazolt. Itt szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorban, vezette az After X-et, majd a Story Extra (2016−2018) és a Playback Párbaj (2016) műsorvezetője is ő volt. Versenyzőként részt vett a Konyhafőnök VIP 2. szériájában. 2019-ben a Toplista című műsor házigazdája volt és ugyanezen évtől a Reggeli műsorvezetője.

Puskás Peti 

puskas-peter-peti-474-279-155602.jpg

Forrás:https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/251/puskas-peter-peti-474-279-155602.jpg 

A TV2-n futó Megasztár harmadik szériájának énekeseként Puskás Peti nagyon fiatalon bekerült a tévés világba. A tehetségkutató után szerepet kapott a Jóban Rosszban sorozatban, majd a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorvezetőjeként debütált az RTL képernyőjén 2014-ben. 2018-ban ő vezette a ValóVilágot, 2016-tól az X-Faktor egyik mentoraként ismerhetik a nézők.

Friderikusz Sándor

ajpktkpturbxy82ywjjzdviodfhzjnkyjm0mtgxzwflotyymta4mdeyzc5qcgeslqmazj_ndrhnb1mvas0dpqdcww.jpg

Forrás: https://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/friderikusz-sandor-metro-nem-is-gondolna-hogy-hol-kaptak-lencsevegre/34ysmmc 

1998-ban elhagyta a Magyar Televíziót és az RTL-hez igazolt, ahol elkészítette a nagysikerű Meglepő és Mulatságos című műsorát. Az RTL-től elszerződött a TV2-höz, ahol politikai műsorok (Friderikusz, Szubjektív), illetve szórakoztató műsorok egyaránt fűződnek a nevéhez (Osztálytalálkozó, Gyerekszáj, Fantasztikus Európa, Világsztárok Friderikusszal). 2008-ban és 2010-ben a TV2-n futó Megasztár című tehetségkutató műsorok zsűrijének tagja volt, 2012 februárjától pedig az RTL Klubon újra indult Legyen Ön is milliomos! műsorvezetője volt. 2013-ban a TV2-n vezette Az ének iskoláját és a Sztárban sztár-t. 2015 tavaszától indult az Összezárva Friderikusszal című műsora a TV2-n, ahol különféle celebekkel töltött együtt egy közös napot.  Sajtóértesülések szerint idén visszatér az RTL képernyőjére a Story of my Life című talk show műsorvezetőjeként.   

 

Sikeres könyvadaptációk a tévéképernyőn

Hollywoodot gyakran éri annak a vádja, hogy kevés eredeti ötlettel áll elő, és leginkább az adaptációkra és a már bejáratott franchise-okra támaszkodik. Bár ezzel mi sem tudunk vitába szállni, a panaszkodást inkább elnapolnánk, hiszen számos remek könyvadaptáció vált sikeressé a tévéképernyőn az elmúlt években. Legújabb blogbejegyzésünkben olyan sikeres könyvadaptációkat listázunk nektek, amelyeket mindenképpen érdemes lecsekkolni.

Egy könyv helyzete viszonylag egyszerű, hiszen mindössze két személy elképzelése alapján jelenik meg az általa felvázolt világkép: az író leírása alapján az olvasó saját tapasztalataira és fantáziájára támaszkodva képzeli el az eseményeket. Ezzel szemben egy adaptáció során az író eredeti ötlete számos ember szűrőjén megy át, hiszen a forgatókönyvíró, a rendező, a színészek és a produkcióban dolgozó stábtagok mind-mind hozzátesznek valamit a végeredményhez. Emellett pedig beleszól még egy olyan zavaró tényező is, mint a valóság, hiszen míg a könyvekben a határ a csillagos ég, addig a való életben még a rohamosan fejlődő technikának is megvannak a maga határai.

Ezeket mind figyelembe véve összegyűjtöttük azokat a sorozatokat, amelyek alapját mind nagysikerű könyvek nyújtják; a készítők tisztelettel és szeretettel bántak az eredeti művekkel és a lehető legtöbbet kihozva belőlük valóságos közönségkedvenceket alkottak belőlük!

 Andrzej Sapkowski: Vaják

A Vaják fantasy könyvsorozat, Andrzej Sapkowski lengyel író elbeszéléseit és regényeit szedi csokorba. A történetek egy olyan világban játszódnak, amelyet mágikus erővel rendelkező, emberi és nem-humán fajok (tündék, törpök, vámpírok, alakváltók, egyszarvúak) népesítenek be. Ebben a különös világban él Ríviai Geralt: egy zsoldos, aki veszedelmes szörnyek hatástalanításával foglalkozik. Egy nap összeáll egy nagyhatalmú varázslónővel és egy fiatal hercegnővel, hogy együtt küzdjenek meg a démonokkal.

A sorozatban Henry Cavill (Acélember, Az U.N.C.L.E. embere) alakítja Ríviai Geraltot, akinek a delejezően mágikus tekintetéhez olyan kontaktlencsét kellett hordania a sorozat forgatása során, amitől majdnem odalett a szeme világa. Érdekesség még, hogy a sorozat egyes részeit Magyarországon, többek között Budapesten, Szentendrén, Egerben és Tatán is forgatták. A koronavírus-világjárvány miatt a munkálatok itt is leálltak márciusban, ami sajnálatosan a premier dátumának eltolásához vezetett. A jelen állás ugyan továbbra is bizonytalan, annyit lehet csak tudni, hogy az alkotók 2021 nyarát tűzték ki célként a 2. évad kezdeteként.

Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok

Az HBO saját gyártású, titkokkal teli sorozata három felső középosztálybeli anyukáról szól, akiknek gyerekei együtt kezdik el az iskolát. A látszólag tökéletes életük azonban sötét titkokat rejteget. A sorozat a nálunk sem ismeretlen Liane Moriarty bestseller regényéből készült, és valóságos sztárparádét vonultat fel, a főszerepeket Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Shailene Woodley és Alexander Skarsgard alakítja.

A könyv megfilmesítési jogait a Dr. Szöszi után ismertté vált Reese Witherspoon produkciós irodája, a Hello Sunshine vásárolta meg, amelyre a filmes különlegességekre igencsak vevő HBO hamar rá is harapott. Az első évadot a kritikusok mellett a közönség is imádta, hiszen a tizenhat Emmy jelölése közül nyolcat valódi díjra is beváltott a produkció. A sorozat 2. évada február óta elérhető az HBO-n olyan nagyágyúkkal, mint Meryl Streep.

Gillian Flynn: Éles tárgyak

A nyolcrészes krimisorozat nem félt olyan témáról is beszélni, amiről csak kevesen mernek! A főszereplő Camille Preaker újságírónő, aki visszatér szülővárosába, hogy két kislány meggyilkolásának körülményeit kutassa fel. Azonban az, hogy régi ismerőseivel és anyjával is szembe kell néznie, előhozza azokat az emlékeket, amiket régóta rejtegetett maga elől.

A stáblistán olyan nagy színészek szerepelnek, mint a többszörös Oscar-díjra jelölt Amy Adams, a Golden Globe és Emmy-díjas Patricia Clarkson vagy épp a feltörekvő csillag, Eliza Scanlen. A könyv írója számára nem ismeretlenek a megvásárolt filmes jogok, hiszen az ő tollából származik a szintén Reese Witherspoon cége által megvásárolt és a 20th Century Fox által forgalmazott Holtodiglan is, amely ugyancsak hatalmas sikereket ért el a közönség köreiben.

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

A szolgálólány meséje a disztópikus Gileád Köztársaság totalitárius társadalomba kalauzolja el a nézőket. A környezeti katasztrófák által fenyegetett és zuhanó születési számokat mutató országban torz fundamentalizmus uralkodik. A nőket lassan elnyomásba taszítják, és az egyetlen értékük csupán a termékenységük marad. Azok a nők, akik képesek életet adni egy gyermeknek béranyaként, úgynevezett szolgálólányként kerülnek a gazdag, de terméketlen családokhoz. Ilyen szolgálólány a történet főhőse, Offred (Elisabeth Moss) is, aki a Vezér háztartásába kerül, hogy segítsen gyermeket adni a feleségének.

A Hulu gyártásában készült sorozat összesen három évadot tudhat a magáénak és már meg is kapta a zöld jelzést a következő, negyedik évadra. A produkciót számos jelöléssel és díjjal is kitüntették már, valamint ez hozta meg a Hulu számára is az igazi elismerést – ez volt az első olyan streamingszolgáltató által gyártott műsor, amely Emmy díjat nyerhetett „Kiemelkedő Dráma Sorozat” kategóriában.

Alan Moore: Watchmen 

Az alternatív idősíkon játszódó, DC színeiben megjelent tizenkét részes Watchmen kicsit kilóg az előzőek sorából, hiszen írott mű helyett képregényekről beszélünk. A Watchmen gyakorlatilag mindenféle elvárással szembe megy, de úgy, hogy igazából csak egyetlen dolgot tart a szeme előtt: hűséges akar maradni az eredeti művek hangulatához. A Watchmen-sorozat folyamatosan meg akar lepni, és mintha sportot űzne abból, hogy egy pillanatra se hódoljon be a lineáris történetmesélésnek.

A sorozat egy alternatív valóságban játszódik, ahol a szuperképességgel rendelkező emberek (akiket korábban hősként ünnepeltek) számkivetetté válnak. Amikor egy tragikus esemény során rengeteg rendőrnyomozót ölnek meg, új szabályt hoznak be: az igazságszolgáltatás embereinek maszkot kell viselniük, hogy elrejtsék identitásukat. Jelölések terén a Watchmen viszi a prímet, összesen huszonhat jelölést szerzett a tavalyi Emmy listán.  

Közösségkovácsoló berendezési tárgy, vagy szórakoztatóközpont? − A hazai tévés tartalomfogyasztás nyomában

Az utóbbi években sokszor hallhattuk, hogy a minőségi tartalmakat kínáló online videótáraknak és alternatív adásoknak köszönhetően újra a tévé aranykorát éljük. Az otthon töltött tavaszi hetekben az egyik legnagyobb streamingszolgáltató rekordszámú új regisztrációt ért el, de a Forbes szerint majdnem minden újgenerációs platform népszerűsége növekszik. Ez nálunk sincs másként, hiszen elég, ha csak a streaming és VOD felületek térnyerésére gondolunk. Legújabb blogbejegyzésünkben a tévés tartalomfogyasztási szokások változásának járunk utána és a magyarok kedvenc műfajait és műsorait is bemutatjuk.

Az elmúlt hónapokban a televízió hangsúlyos szerepet játszott számos háztartás életében. A Samsung által elvégzett felmérés eredményei alapján a magyar háztartásokban is megfigyelhető az elmozdulás a hagyományos, műsorrendhez kötött adásoktól az egyéni igényekre szabott kínálat felé − vagyis egyre sokoldalúbban használjuk a televíziót. A 2020 tavaszán végzett reprezentatív kutatás a magyarok szokásait és a televíziózás közösségépítő hatását is vizsgálta.

Okostévé, avagy internetes videó tartalom fogyasztás a tévéképernyőn

Az okostévé alapfunkciója az, hogy ötvözi a tévénézést az internetezéssel, amely sokak számára – elsősorban az idősebbek körében – még mindig meglehetősen új és szokatlan. A PC, a laptop, a tablet, sőt még az okostelefon esetében is maga az internet elérés és -használat volt az elsődleges funkció, míg a videótartalmak fogyasztása mint lehetőség, inkább egyfajta „extrának” számít, ami az utóbbi években felerősödött, addig az okostévénél az elsődleges funkció a tévénézés.

diagramm.png

Forrás: http://nmhh.hu/dokumentum/213167/tevenezes_alternativai.pdf

Az NMHH kutatásából kiderült, hogy a teljes, 15-69 éves korcsoport 27 százaléka szokott internetezni tévékészüléken (okostévén vagy tévéhez csatlakozó eszközön keresztül), melyből 20 százalék internetes videó tartalmakat is fogyaszt a tévé képernyőjén. A 15-24 évesek majdnem fele – 43 százaléka – használja az internetet a tévén keresztül, melyből 34 százalékuk videótartalmakat is szokott fogyasztani. A 25-39 évesek 35 százaléka a tévéjén internetezik, és többségük – 28 százalékuk – online videó tartalmat is fogyaszt rajta. A 40-49 éveseknél tovább csökken a tévé képernyőjén internetezők aránya: 28 százalékból 19 százalék néz online tévés tartalmat is. Az 50-59 évesek esetében már csak minden ötödik személy állítja, hogy szokott internetet használni az okostévé készülékén vagy a tévéhez csatlakoztatott eszközön, és többségük – 14 százalékuk – online videó tartalmakat is fogyaszt rajta.

Az eddigiek alapján látható, hogy ha tévé képernyőjén használják az internetet, az többségében videótartalmak fogyasztását jelenti. A 60-69 éveseknél kis mértékben megfordul ez az állítás: náluk a tévé képernyőjén történő internethasználat eleve igen kis arányban fordul elő – csupán 10 százalékban – és ebből mindössze 4 százalék állítja, hogy online elérhető videó tartalmakat is szokott ily módon fogyasztani.

TV akkor, amikor én akarom!

tenor_1_1.gif

Forrás: https://tenor.com/view/live-tv-live-television-on-air-on-the-air-live-gif-11002950 

A Samsung kutatásából kiderült, hogy a magyar nézők szokásaira is jelentős hatást gyakorolnak a nemzetközi trendek. A magyarok több mint egynegyede néz online videókat vagy streaming platformokat a tévéjén, a 40 év alattiak között ez az arány már a 40 százalékhoz közelít. Ugyanakkor itthon továbbra is jelentős szerepe van a hagyományos tévéadásnak, amelyet még mindig a felhasználók háromnegyede kísér figyelemmel. Vagyis kijelenthető, hogy Magyarországon a tévé még mindig elsőszámú médiaplatform, amelyet a lakosság leginkább tartalomfogyasztás céljára használ.

Ezért is lehet, hogy bár az utóbbi években sokat csökkentek, de a TV-s nézettségi adatok vizsgálatában mind a mai napig tartják vezető pozíciójukat a kereskedelmi csatornák legnépszerűbb szórakoztató és hírműsoraikkal. Nálunk még mindig nem múlt el a DVD-filmek kora sem, a magyarok 22 százaléka választja ezt a megoldást rendszeresen, 2 százalék pedig, nagyrészt férfiak, kizárólag játékkonzolja mellé választ tévét.

A különböző streaming platformok mellett az okostévéken rengeteg különböző applikáció érhető el, a hazai adatok alapján ezeket elsősorban a fiatalabb korosztály használja ki, a 40 év alattiak közel fele indít el rendszeresen applikációkat a tévéjén. A fővárosi felhasználók technológiai érettsége itt is megmutatkozik, 45, illetve 47 százalékuk használ alkalmazásokat. A YouTube szinte minden hazai okostévén megtalálható és a zenei alkalmazások között is vezető helyen áll a YouTube Music (60 százalék), amelyet több nő használ, míg a konkurens Spotify inkább a férfiak kedvelt szolgáltatása. Más megoldás mellett mindössze a felhasználók 1-8 százaléka dönt.

Nagy a verseny a streamingszolgáltatók között

tenor_2.gif

Forrás: https://tenor.com/view/one-more-episode-tv-binge-watch-netflix-gif-5949342

A nézők kegyeiért rengeteg szolgáltató versenyez Magyarországon is, itthon közel fej-fej mellett halad a rendkívül széles kínálattal rendelkező Netflix és a díjnyertes saját gyártású tartalmakat kínáló, magyar székhellyel is rendelkező HBO Go. Az USA-ban népszerű platformokat, mint az Apple TV+ vagy az Amazon Prime, még nem népesítették be a magyarok, mindössze a megkérdezett okostévé tulajdonosok 6, illetve 2 százaléka választja ezeket a szolgáltatókat. 

Mit néz a magyar?

A Samsung reprezentatív kutatásból a felhasználók preferenciái mellett az is kiderült, hogy a nagyobb képátlójú készülékek népszerűbbek itthon, a közös tévézés pedig jó hatással lehet a társas kapcsolatokra. Műfajok tekintetében a hagyományos adók és streaming szolgáltatók kínálatában is találhatók népszerű elemek, de az egyértelmű vezető szerep a filmeknek jut. A magyarok háromnegyede néz filmeket a tévéjén, emellett 50 százalékos népszerűség fölött vannak a sorozatok és a hírműsorok is. A sztereotípiáknak valamelyest megfelelve, a férfiak jelentősen nagyobb része követ sporteseményeket (37 százalék, a nőknél 20 százalék), míg több nő követ különböző fiktív sorozatokat. A fiataloknál megfigyelhető a sokoldalúbb érdeklődés, a 40 év alattiak 14 százaléka játszik a tévén, az idősebbek pedig gyakrabban néznek hírműsorokat (68 százalék) és kulturális adásokat (35 százalék).

A megkérdezettek több mint felének van kedvenc műsora, amelyet rendszeresen néz a tévében, az ő válaszaik alapján van, ami nem változik; még mindig a napi sorozatok az ország kedvencei. A Top 25-ben megtalálhatók olyan klasszikusok, mint az ikonikus Jóbarátok sorozat, vagy a földönkívüliekkel foglalkozó Ősi idegenek. A nők esetében a sportokat megelőzik az Agymenők tudósai, de előkelő helyet foglalnak el az olyan külföldi sikersorozatok, mint a Don Matteo vagy a Cobra 11. Főként a streaminget gyakrabban használó budapestiek és felsőfokú végzettségűek listáin találunk Netflix vagy HBO sorozatokat, a legjobb helyezéseket A nagy pénzrablás, a Csernobil, a Trónok harca vagy éppen a Vaják érték el.

*A Samsung kutatását a Pulzus piackutatási applikáció felhasználói körében végezte, egyes esetekben telefonos adatfelvétellel kiegészítve, 2020 májusában. A felmérés 1189 fős mintája a 18 éves és annál idősebb magyar lakosságra nézve reprezentatív. 

 

Bűnügyi tévésorozatok fejlődése – Avagy hogyan jutottunk el Horatio Cane-től Joe Exotic-ig?

Gondolkodtál már azon, hogy ki milyen motivációtól vezérelve ül le minden nap a televízió vagy a számítógép elé filmet vagy sorozatot nézni? Míg egyesek a filmszereplők kitalált életének történéseit szeretnék követni, addig másokat a romantikus filmek érdekelnek, ahogy akadnak olyanok is, akiket teljesen lebilincselnek az akár fikción, akár igaz történeteken alapuló bűnügyi sorozatokat. Habár Sherlock Holmes, Mr. Monk vagy épp a rendkívül sok epizódot megélt CSI sorozatok óta sokat változott a műfaj, mégis töretlen érdeklődéssel várja a közönség a soron következő bűnügyi szériát. Blogbejegyzésünkben a népszerűség pszichológiai okai mellett a műfajban bekövetkezett változásokra és sokszínűségre is kitérünk.

tc-meme-2.jpg

„Én miután horrorfilmet néztem. Én miután sorozatgyilkosokról készült dokumentumfilmet néztem.”

Forrás: https://filmdaily.co/news/true-crime-memes/ 

A 2000-es évek elejétől kezdve a sorozatok – immáron kitörve a hagyományos szappanoperák keretei közül – olyan társadalmi és kulturális kérdésekkel foglalkoznak, amelyek szinte mindenkit érintenek. Legyen szó akár párkapcsolati krízisről, morális dilemmáról, a magánéletet vagy a közéletet érintő égető kérdésekről, nemi szerepekről, hatalomról, vágyról, függőségről és kétségről. Követhető történetek formájában tálalják a bonyolult hálózatokat, olyan helyzetekről mesélve, amelyek a közösség és az egyéni sors szempontjából is megkerülhetetlenek.

Nemzedékről nemzedékre nyűgöznek le minket a bűnügyi történetek, az elmúlt években pedig a korábbiakhoz képest még nagyobb érdeklődést keltve robbantak be a televíziós sorozatok piacára. A valódi bűncselekményeket feldolgozó, múltbeli eseteket kriminalisztikai részletekbe menő pontossággal dokumentált filmektől kezdve, a hírhedt gyilkosságokról írt könyvekig és televíziós drámákig, a bűnügyi sorozatok világa kifogyhatatlan tárháza az izgalmas, emberi történeteknek.

Miért szeretjük nézni az emberi viselkedés legsötétebb történeteit felvonultató sorozatokat? 

9694e6299742a17c586f1802a75b4837.jpg

„Amikor azt kérdezik tőled, hogy mit csinálsz a szabadidődben, te pedig…”

Forrás: https://i.pinimg.com/originals/96/94/e6/9694e6299742a17c586f1802a75b4837.jpg 

Dr. Meg Arroll pszichológus szerint a téma sötétsége, misztikuma teszi a bűnügyi sorozatokat ennyire vonzóvá: „Mi emberek, meg akarjuk érteni a természetünk legsötétebb oldalát. A valódi bűnügyi történetek lehetővé teszik, hogy az otthonunk óvó biztonságában, egy közvetítő eszközön keresztül (TV) felfedezzük és átéljük a leghátborzongatóbb történeteket.” Azért szeretjük tehát a bűnügyi sorozatokat, mert tele vannak olyan történetekkel és szerepekkel, amelyek a valóságban igen csekély valószínűséggel fordulhatnának elő és történhetnének meg velünk, de a képernyőn lehetőségünk van kellő távolságból átélni a borzongás élményét. Azonosulhatunk a szereplőkkel: úgy érezhetjük, hogy segítünk elkapni a gyilkost, vagy éppen rájöhetünk a tettes indítékára, és lejátszhatunk a fejünkben bármennyi „én mit tettem volna” típusú  szcenáriót.

Horatio Cane-től, Monk-on, Sherlock-on, Saga nyomozónőn át, egészen Joe Exotic-ig… 

tenor_1.gif

Valamiért szeretünk borzongani, és amikor sem a horrorhoz, sem a thriller-hez nincs kedvünk, akkor bizony a jó öreg krimihez fordulunk. A nyomozós műsorokból megtudhatjuk: a bűn ott lapul minden sarokban, és könnyen a legártatlanabbnak tűnő szomszéd hölgy is lehet gyilkos, ahogy azt is megtanulhatjuk, egy-egy epizód végén senki sem dőlhet hátra, a gonosz valószínűleg már arra készül, hogy ismét lecsapjon.  

Az elmúlt 30 év jócskán bővelkedett mára ikonikussá vált bűnügyi és krimisorozatokban, mint az örökké feledékeny Columbo, a szürke agysejtek büszke tulajdonosa, Poirot, a szépfiúk a Miami Vice-ból, vagy a tényleg flúgos Monk nyomozó története. A legtöbb ember számára ismert bűnüldöző karakterek – akikben viszont gyakran csak az a közös, hogy ők a saját bűnügyi témájú sorozatuk főhősei, de személyiségükben és karakterükben óriási különbségek mutatkoznak meg – az elmúlt években jelentősen megváltoztak és még inkább szélesebb körű közönséget vonzottak be a bűnügyi sorozatok bűvkörébe.  

Magyarországon a 2000-es évek elején debütáló CSI: Miami helyszínelők ikonikus vörös nyomozójával, Horatio Cane-nel robbant be a képernyőre a magyar nézők legnagyobb örömére.  A sorozat a népszerű CBS produkció, a CSI: A helyszínelők spin-offjaként szinte nagyobb sikert ért el hazánkban, mint az eredeti verzió. A csapat általában rejtélyes és szokatlan halálesetek elkövetői után nyomoz a csodálatos Miami-ban, több alkalommal azonban más bűncselekmények felderítésében is közreműködnek. A sorozat tizedik, egyben utolsó évada, 2011 szeptemberében indult el az Egyesült Államokban. Érdekesség, hogy a Horatio Cane nyomozót alakító David Caruso-t a sorozat producerei alkoholizmusa miatt nem tartották alkalmasnak a főszerepre, azonban a színész a szerep kedvéért letette a poharat.

Valószínűleg van nála realistább, van mélyebb, és van az élet nagy kérdéseivel komolyabban foglalkozó széria, de azt aligha lehet tagadni, hogy a Sherlock az egyik legszórakoztatóbb, fotelba szögező, áll-ejtős krimisorozat volt a tévében. Az eredeti novellákat hihetetlen humorral és jó érzékkel a 21. századba helyező széria igazi krimi, de a legjobb fajtából: nem csak nyomoznak, hanem nevettetnek és folyamatosan építik a karaktereket.

A skandináv gyöngyszem, amely után szintén kapkodtak az amerikaiak, és amelynek köszönhetően megkaptuk a televíziózás egyik legjobb (Sherlock és Watson még versenyben van) nyomozópárosát, ez A híd. A Svédországot és Dániát összekötő híd közepén találnak egy hullát, aminek következtében a két ország egy-egy nyomozója kénytelen együttműködni, hogy megtalálják a gyilkost. A svéd Saga egészen furcsa és megfejthetetlen nő, a dán Martin pedig az ő tökéletes ellentéte, a maga kissé joviális alkatával, az ő párosuk teszi kiemelkedővé és jó meghatározhatóan skandinávvá ezt a remek krimisorozatot.

A bűnügyi sorozatok tág értelmezését erősítendő, jöjjön most egy klasszikus értelemben a bűnügyi sorozat kategóriájába nem passzoló reality, bűnügyi, önéletrajzi drámasorozat, ez a Tiger King: Murder, Mayhem and Madness. Amerikában megközelítőleg kétszer annyi, nagyjából 8-10 ezer nagymacskát tartanak fogságban, mint amennyit megtalálunk a szabadban. Ezek legnagyobb része magánszemélyek birtokában van, a maradék pedig egzotikus állatkertek rabja. Az egyik leghírhedtebb ilyen intézmény tulajdonosa Joe Exotic, teljes nevén Joseph Allen Maldonado-Passage, aki köré a Netflix sokkoló dokumentumsorozata épül.

Joe valaha lelkes aktivistaként kezdte a karrierjét; szentül hitt a nagymacskák védelmében, de a pénz és a relatív hírnév teljesen más embert faragott belőle. A Tiger King-be belekezdve senki sem lehet felkészülve arra, ami valójában vár rá: az élet-halál harcba forduló személyes és szakmai ellentét Joe és az aktivista Carole Baskin között, de emellett van itt állatkínzás, eltűnt személy, öngyilkosság és gyilkossági kísérlet is.

Szubjektív válogatásunkból is jól látszik, hogy a bűnesetekkel foglalkozó, azokat feldolgozó fikciós, vagy valós történet alapján készült sorozatok mennyire sokszínűek és sokfélék lehetnek. Mindennapjainkban egyre több inger ér bennünket, ami jelentős hatást gyakorol érzékelésünkre és kitolja ingerküszöbünket. Ma már a 2000-es évek klasszikus bűnügyi nyomozós sorozatai nem tudnák annyira lekötni figyelmünket, ezért fordulhat elő az, hogy 2020-ban már egy a nagymacskák kizsákmányolásával foglalkozó reality drámasorozat szükséges sorozatéhségünk csökkentésére. Ez pedig felveti a kérdést, hogy hová fokozhatóak még a bűnügyi televíziós sorozatok?!   

Legek a televíziózás történelmében

Mindannyian azért dolgozunk és az a célunk, hogy kitűnjünk azok közül, akikkel azonos területen tevékenykedünk, ezzel megmutatva a többi embernek: minket válasszanak mások helyet. Mi szeretnénk a legjobbak, a legsikeresebbek, a leg-leg-legek lenni, és ez nincs másként a televíziós piacon sem. Minden sorozat, reklám vagy műsor arra vágyik, hogy valamivel kiemelkedjen a többiek sokaságából. Ebben a bejegyzésünkben igyekeztünk felkutatni a tv-s legeket, természetesen a teljesség igénye nélkül. 

A legdrágább reklám

2019. szeptember 4-én délután 3-kor mutatták be a márka történetében újabb mérföldkőnek számító tisztán elektromos modellt, a Porsche Taycant. A Porsche marketingesei nem aprózták el az új modell bevezetésére irányuló kampányt, ugyanis az Egyesült Államok egyik legnézettebb közvetítése – és minden bizonnyal a legdrágább reklámspotja –, a Super Bowl amerikai foci döntő alatt jelent meg az új modell reklámja. Egy mindössze 30 másodperces hirdetés ára az idei Super Bowl alatt akár az 5,6 millió dollárt is elérhette.

Összehasonlításképp ezen a piacon az elmúlt évben egy-egy reklámspot elhelyezésének átlagos ára 200 000 dollár körül mozgott, viszont természetesen az esemény során megjelenő hirdetések sokkal nagyobb figyelmet kapnak, mint azok, amelyek más TV-műsorokban jelennek meg. A Porsche Super Bowl hirdetése 60 másodpercig futott. A „Heist” címet viselő kisfilm szereplői a németországi Porsche Múzeum alkalmazottai voltak, akik az elkötött Porsche Taycan után erednek. A történet végén persze érkezik a csattanó, a felvétel viszont kétségkívül látványos lett.

Legviccesebb tévés pillanatok

Az egyik legnehezebb feladat a legviccesebb tévés pillanatok összeállítása, hiszen annyira egyedi, hogy kinek mi a vicces.  Másrészről a televízióban megjelenő könnyed tartalmak, sorozatok elsődleges célja a szórakoztatás. Bejegyzésünkben nem térünk ki a tévésorozatok és filmek legviccesebb pillanataira. Az úgynevezett „tévés bakik” kategóriában több ezer felvételt találhatunk az interneten. Ezért mi most egy 60-as évek végén megtörtént eseményt hoztunk el nektek. Ez volt Lulu az elefánt BBC-s, pár perces tündöklése.

Itthon is jócskán találhatunk vicces pillanatokat. Gondoljunk csak Stohl András a Csillag születik műsorban bekövetkezett hatalmas esésére, vagy a legemlékezetesebb híradós bakikra:

Minden idők leghosszabban futó sorozatai

Hazánkban a nyolcvanas évek második felétől napjainkig két sorozat rabolta el a leghosszabb ideig a hazai nézők szívét: két könnyen szerethető, a mindennapokról szóló széria, amelyek a szappanoperák hagyományait formálták át a magyar viszonyokra − előbb a rendszerváltás környékén, majd a millennium hajnalán.

Szomszédok (Magyarország) - 1987-1999

A Szomszédok nem sokat változott a több mint tíz év alatt − a sorozat mind stílusában, mind főszereplő karaktereiben egészen a fináléig hű maradt a megszokott hangulathoz és hangvételhez.

Barátok közt (Magyarország) - 1997- ?

A Barátok közt Magyarország 1997 óta folyamatosan jelentkező napi sorozata, így egyértelműen övé a kategória győzelem.

Nemzetközi viszonylatban még egyértelműbb a győztes kiléte:

Guiding Light (1937-2009)

A 72 éven át folyamatosan futó sorozat 18 262 epizódot élt meg. A Guiding Light a lista abszolút bajnoka, amely a Guinness rekordok könyvében is a világ leghosszabb szappanoperájaként szerepel. Az Irna Phillips által létrehozott széria 1937-ben rádiójátékként kezdte pályafutását az NBC műsorában, majd innen folytatta útját a CBS rádiójához, majd 1952-ben televíziós csatornájára. A számos új szereplőt, fiatalabb generációt, gyilkosságot és egymáson átívelő szálat bevezető sorozat történetét hiába is próbálnánk meg összefoglalni. A kétezres évekre a Guiding Light maffiaügyletekkel kezdett foglalkozni, csak hogy 2006-ban még szuperképességeket is adjon egyik hősének, amely cselekményszál alapján a Marvel ki is adott egy nyolc oldalas képregényt. Az egyre alacsonyabb nézettségű sorozat 2007-ben még megnyerte a legjobb sorozatnak járó Daytime Emmy-díjat, mielőtt 2009-ben, 72 év után végleg elkaszálták.

Legdrágább sorozat

A sorozat utolsó évadának költsége a legdrágább sorozatok közé repítette a Trónok harcát, egyetlen epizód becsült előállítási költsége nagyjából 15 millió dollár. Manapság a tévésorozatok is egyre több pénzből készülnek, cserébe viszont általában jobb minőséget is kapunk, hiszen a Trónok harca sorozaton is látszik az epizódonként ráköltött hatalmas pénzmennyiség. Az Independent cikkéből kiderül: a legdrágább sorozatok a fizetős streaming szolgáltatásokat nyújtó cégektől származnak. A Netflix-nek és az HBO-nak köszönhetően ma újra fénykorukat élik a sorozatok, és a producerek nem sajnálnak dollármilliókat beleölni egy-egy epizódba, hogy minden kedves néző a legjobbat kapja.

Legszokatlanabb forgatási helyszín 

A tévésorozatok nem csak stúdióban vagy egyszerű külső terekben készülhetnek, akadnak ezeknél különösebb forgatási helyszínek is. Az Odaát szereplőire a frászt hozta egy régi elmegyógyintézet, a Dokik-at egy elhagyott kórházban vették fel, A S.H.I.E.L.D. ügynökei egyik epizódja egy szellemfarmon forgott, és a Hollywood Forever temetőt is szívesen használják a filmesek mellett a tévések is.

Legnagyobb nyeremény egy vetélkedő során

15877766-7233451-image-a-64_1562774722889.jpg

Forrás: https://www.dailymail.co.uk/news/article-7233451/Four-friends-won-5-9MILLION-record-breaking-stint-Spanish-game-show.html

A televíziós vetélkedő-show műsorok során eddig a valaha volt legnagyobb elnyert összeg 7 854 440 USD (6 266 480 USD, 6 689 700 €) volt, amit a spanyol ¡Boom! című vetélkedőben nyertek, 2019. július 8-án Barcelonában.  

„Igaz történet alapján” − avagy az élet a legjobb forgatókönyvíró?

Közhelyként hathat, de a legemlékezetesebb történeteket mindig maga az élet írja. Belegondoltatok már abba, hogy vajon hány olyan filmet láttatok életetek során, amit valós események ihlettek? Mindannyiunkban feléled a kíváncsiság és a tudásvágy, amikor egy film vagy egy sorozat elején az a felirat olvasható: „igaz történet alapján”. Legújabb blogbejegyzésünkben néhány igazi közönségsikert mutatunk be, amelyek cselekményét valós események ihlették.  

Hollywood fogja a valós történeteket és színesebbé, szagosabbá teszi azokat, meghagyva minket abban az illúzióban, hogy amit látunk az a valóság. De fontos tisztázni: a film valójában a megtörtént események alapján rekonstruált történetet mutat be, amely megtartja a cselekmény alapjait és a művészi megvalósítás eszközeivel változtat azon. Például beemel új szereplőket, részletes karakterisztikát ad egy-egy személynek, vagy a vizuális megvalósítás eszközével kiemel bizonyos fontosnak vélt elemeket. A filmek, sorozatok sokasága miatt listánkra csak pár ismert alkotás került fel, amiket az azt ihlető személy jellemzőjétől függően, kategóriákba szedve olvashattok válogatásunkban. Lássuk hát – a teljesség igénye nélkül – azokat az alkotásokat, amelyek igaz történet alapján készültek.

A tudós

Egy csodálatos elme

main-john-nash.jpg

Forrás: https://www.mirror.co.uk/news/world-news/john-nash-russell-crowe-tribute-5753529

John Forbes Nash Nobel-díjas matematikus, közgazdász életének kritikai- és közönségkedvenc feldolgozása jócskán ferdíti a valóságot. Nash életének ezen ellentmondásos pontjait konkrétan egyáltalán nem tárgyalja Ron Howard 2001-ben készült filmje. Nash-t korszakos lángelmeként ábrázolja a film, ami többé-kevésbé igaz is, azonban tökéletesen elfeledkezik Nash hibáinak megemlítéséről. A 70-es években Nash-t skizofréniával diagnosztizálták, ami természetesen tudományos pályafutására is jócskán rányomta a bélyeget. A film példaértékű apaként ábrázolja, ám ez messze állt az igazságtól, mivel Nash megcsalta feleségét és gyermekére sem vigyázott gyakran. 

Kódjátszma 

benedict-cumberbatch-alan-tyring.jpg

Forrás: https://time.com/3580585/benedict-cumberbatch-alan-turing-related-cousins/ 

A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú Alan Turing, aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. A zseniális matematikus 1912-ben született, napjainkban pedig a modern számítógép-tudomány egyik atyjaként tisztelik. A második világháború alatt a brit kódtörő központ munkatársaként dolgozott és kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében. Ez a becslések szerint legalább két évvel rövidítette le a második világháborút és segítette elő a németek legyőzését. Ez a tény szomorú szimbóluma is lehetne Turing életének, akinek homoszexualitása miatt rejtőzködnie kellett, ugyanis az azonos neműekhez való vonzódást ez idő tájt még betegségként kezelték. 1952-ben lelepleződött és választania kellett a börtön, vagy a hormonkezelés között. 1954-ben találtak rá holtan, az pedig a mai napig nem ismert, hogy öngyilkosság vagy merénylet áldozatává vált-e. 

A sportoló

Eddie, a sas 

grtwd.jpg

Forrás: https://mindsetpszichologia.hu/eddie-a-sas-filmajanlonk-egy-igaz-tortenetrol 

Dexter Fletcher filmje szívhez szóló történet az álmainkhoz való ragaszkodásról, és arról, hogy nem kell feltétlenül a legjobbnak lennünk abban, amit igazán szeretünk. A film a drámai hatás fokozásának érdekében torzít néhány helyen, és úgy ábrázolja Eddie-t, mint aki a semmiből, rövid idő alatt készül fel az olimpiai síugrásra, ezzel némileg elbagatellizálva a sportolók felkészülését. Valójában Eddie egész ügyes síelő volt, és évek óta készült, hogy kijuthasson a játékokra, 10-12 órát gyakorolt naponta, és a filmmel ellentétben, mindvégig egyedül készült a megmérettetésre.

Én, Tonya  

301a36966a5f29c2e2ab2639074629d9.jpg

Forrás: https://hu.pinterest.com/pin/828943875135496039/ 

A film Tonya Harding korcsolyázó és a Nancy Kerrigan közötti rivalizálást meséli el. 1994-ben Tonya férje megtámadta Nancy-t, és bár Tonya tagadta, hogy bármilyen agresszióban részt vett volna, mégis elítélték férje és testvére bűntársaként. A korcsolyázástól is eltiltották, ami véget vetett ígéretes karrierjének, pedig ő volt az első női korcsolyázó, aki képes volt versenyen megugrani a tripla axelt. A filmben több oldalt is bemutatnak, így a néző eldöntheti, hogy melyiknek hisz.

glossyneedyadouri-size_restricted.gif

Forrás: https://gfycat.com/glossyneedyadouri-ice-skating-tonya 

A szerelmespár

Az ötven első randi

article-1285535-09fa2198000005dc-565_468x659.jpg

Forrás: https://www.dailymail.co.uk/health/article-1285535/Two-car-crashes-leave-Michelle-Philpots-24-hour-memory.html 

Az ötven első randi egy tipikus romantikus vígjátéknak tűnik, pedig valójában egy Michelle Philpots nevű fiatal lányról szól. A lány két súlyos fejsérülés után az amnézia egy olyan ritka fajtájában szenved, ami megakadályozza, hogy a rövid távú memóriája jól működjön. Emiatt semmire sem emlékszik 1994 után, és mivel a napi emlékeit éjjel alvás közben kitörli az agya, így a férjének kell emlékeztetnie minden reggel az autóbalesetére és a házasságukra.

Szerelmünk lapjai

realnotebook.jpg

Forrás: https://www.zmonline.com/shows/the-zm-night-show/couple-passes-away-peacefully-together-in-a-real-life-notebook-story/ 

Ez a történet nem ismeretlen a romantikus filmek kedvelőinek és bármilyen regényesnek is tűnik, mégis Nicholas Sparks (a történet írója) nagyszülei ihlették, akik több mint 60 évig voltak házasok. Sparksnak saját nagyszülei mesélték el, hogyan találkoztak és szerettek egymásba, ebből pedig több részlet is bekerült végül a filmbe. De az igazi inspirációt az jelentette az írónak, ahogy a nagyszülei egymással bántak. 

Az ember

Életrevalók

true-false-story-05-1.jpg

Forrás: https://ectopolis.hu/wp-content/uploads/true-false-story-05-1.jpg 

A 2010-es évek egyik legnagyobb közönségkedvenc története is ferdít az igaz történeten bizonyos pontokon. Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. A cselekményben két világ találkozik és ismeri meg egymást, majd köt meglepetésszerű barátságot. A valóságban Driss Algériából származott, négyéves korában elválasztották a szüleitől, így került Franciaországba. Borzalmasan nehéz gyerekkora igencsak megkeményítette, ami miatt messze nem volt olyan komikus alkat, mint az Omar Shy által életre keltett alteregója.

Erin Brockovich – Zűrös természet 

erin-brockovich-split-getty-images.jpg

Forrás: https://a57.foxnews.com/static.foxnews.com/foxnews.com/content/uploads/2020/03/931/524/Erin-Brockovich-split-Getty-images.jpg?ve=1&tl=1 

Egy elviselhetetlen természetű egyedülálló anya, Erin (Julia Roberts) jobb ötlet híján egy ügyvédi irodában köt ki. Egy napon a telekkönyvi iratok között furcsa orvosi leletekre bukkan. Nyomozása során kiderül, hogy egy kaliforniai óriáscég szennyezi a kisváros vízkészleteit, végül ennek eredményeképpen az USA történetének legnagyobb megítélt peres kifizetésig (333 millió dollár) göngyölíti az ügyet. A film a rendezőnek, Steven Soderbergh-nek meghozta az áttörést, Julia Roberts-nek pedig az Oscar-díjat. 

süti beállítások módosítása