Share-minator

Az 5 legjobban várt 2021-es premier

2021. január 19. - shareminator

A nem egészen egy éve kitört világjárvány alapjaiban írta át a mindennapi életünk menetrendjét és ez alól a filmgyártás sem volt kivétel. A mozik bezárása, a forgatások és az utómunkálatok leállása miatt a filmforgalmazó óriások teljes premier menetrendjét borította fel, így jó néhány várva várt film megjelenése átkerült az idei évre. Az alábbiakban összegyűjtöttük az általunk legjobban vártakat – természetesen a teljesség igénye nélkül.

Nincs idő meghalni

A legújabb és egyben legdrágább, 250 millió dolláros James Bond filmet tavaly áprilisban mutatták volna be, ám a forgalmazó végül átette novemberre a megjelenést abban bízva, hogy addigra enyhébbek lesznek a mozikkal szembeni korlátozások. Sajnos azonban nem így lett, így végül egy teljes évet csúsztattak a bemutatón. Egyes sajtóértesülések szerint a forgalmazó ismét novemberi dátumra tolná át a filmet. A premier jelenlegi dátuma: 2021. április 2.

Dűne

A Dennis Villeneuve rendezte 1965-ös sc-fi novellán alapuló, hollywoodi sztárok krémjét felvonultató szuperprodukciót eredetileg 2020 novemberében mutatták volna be. A forgatás egy része hazánkban zajlott, az Origo Filmstúdióban. Az elképesztően látványosnak ígérkező filmet Hans Zimmer zenésítette meg. A premier jelenlegi dátuma: 2021. október 1.

Fekete Özvegy

A Marvel univerzumból megismert Bosszúálló, Natasha Romanoff vagy ismertebb nevén a Fekete Özvegy eredettörténetét tavaly májusban láthattuk volna. Scarlett Johansson mellett felbukkan még Rachel Weisz, a Kisasszonyokból ismert Florence Pugh és a Stranger Things sorozat egyik nagy kedvence, David Harbour is. A novemberre csúsztatott bemutató azonban nem jött össze, a szintén Budapesten forgatott akció dús filmet várhatóan 2021. május 6-tól láthatjuk a mozikban.

Top Gun: Maverick

Az 1986-ban Tom Cruise főszereplésével megjelent első részhez tavaly nyáron érkezett volna a folytatás, melyben olyan színészeket láthatunk még, mint Jennifer Connelly, Val Kilmer, Ed Harris és Miles Teller. A járvány miatt ennél a produkciónál is egy évet toltak a premieren, ami jelen állás szerint 2021. július 2-án lesz.

Hang nélkül 2

A hollywoodi sztárpáros John Krasinski és Emily Blunt közös filmje is folytatást kapott az első rész nagy sikere után. A posztapokaliptikus horror ott folytatódik, ahol az előző lezárult, amelyre azonban várnunk kell még: a halasztásról a bemutató előtt egy héttel döntött a filmstúdió az új dátum pedig 2021. április 22.

Felhasznált források:

https://hu.ign.com/koronavirus/57005/feature/folyamatosan-frissul-minden-film-melynek-bemutatojat-elhalasztottak-a-koronavirus-miatt

https://contextus.hu/koronavirus-filmek-elmaradnak-premier-megjelenes/

https://sg.hu/cikkek/film/144040/ujabb-fel-evet-csuszhat-az-uj-james-bond-film-premierje

A bejegyzés trackback címe:

https://share-minator.blog.hu/api/trackback/id/tr4316395662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyingizik 2021.01.20. 13:38:36

Valóban várjuk. Mindazonáltal a Dűne nem egy sci fi novellán alapul, hanem az egyik legismertebb sci fi nagyregényen. (Amiből egyébként valóságos regényfolyam lett később.) A félreértés talán abból adódik, hogy a cikk egy angol szócikk alapján készülhetett, és angolul a regény > novell.

shareminator · share-minator.blog.hu 2021.01.21. 13:49:07

@Gyingizik: Valóban! Köszönjük az észrevételt. :)
süti beállítások módosítása