Share-minator

Sikeres könyvadaptációk a tévéképernyőn

2020. szeptember 11. - shareminator

Hollywoodot gyakran éri annak a vádja, hogy kevés eredeti ötlettel áll elő, és leginkább az adaptációkra és a már bejáratott franchise-okra támaszkodik. Bár ezzel mi sem tudunk vitába szállni, a panaszkodást inkább elnapolnánk, hiszen számos remek könyvadaptáció vált sikeressé a tévéképernyőn az elmúlt években. Legújabb blogbejegyzésünkben olyan sikeres könyvadaptációkat listázunk nektek, amelyeket mindenképpen érdemes lecsekkolni.

Egy könyv helyzete viszonylag egyszerű, hiszen mindössze két személy elképzelése alapján jelenik meg az általa felvázolt világkép: az író leírása alapján az olvasó saját tapasztalataira és fantáziájára támaszkodva képzeli el az eseményeket. Ezzel szemben egy adaptáció során az író eredeti ötlete számos ember szűrőjén megy át, hiszen a forgatókönyvíró, a rendező, a színészek és a produkcióban dolgozó stábtagok mind-mind hozzátesznek valamit a végeredményhez. Emellett pedig beleszól még egy olyan zavaró tényező is, mint a valóság, hiszen míg a könyvekben a határ a csillagos ég, addig a való életben még a rohamosan fejlődő technikának is megvannak a maga határai.

Ezeket mind figyelembe véve összegyűjtöttük azokat a sorozatokat, amelyek alapját mind nagysikerű könyvek nyújtják; a készítők tisztelettel és szeretettel bántak az eredeti művekkel és a lehető legtöbbet kihozva belőlük valóságos közönségkedvenceket alkottak belőlük!

 Andrzej Sapkowski: Vaják

A Vaják fantasy könyvsorozat, Andrzej Sapkowski lengyel író elbeszéléseit és regényeit szedi csokorba. A történetek egy olyan világban játszódnak, amelyet mágikus erővel rendelkező, emberi és nem-humán fajok (tündék, törpök, vámpírok, alakváltók, egyszarvúak) népesítenek be. Ebben a különös világban él Ríviai Geralt: egy zsoldos, aki veszedelmes szörnyek hatástalanításával foglalkozik. Egy nap összeáll egy nagyhatalmú varázslónővel és egy fiatal hercegnővel, hogy együtt küzdjenek meg a démonokkal.

A sorozatban Henry Cavill (Acélember, Az U.N.C.L.E. embere) alakítja Ríviai Geraltot, akinek a delejezően mágikus tekintetéhez olyan kontaktlencsét kellett hordania a sorozat forgatása során, amitől majdnem odalett a szeme világa. Érdekesség még, hogy a sorozat egyes részeit Magyarországon, többek között Budapesten, Szentendrén, Egerben és Tatán is forgatták. A koronavírus-világjárvány miatt a munkálatok itt is leálltak márciusban, ami sajnálatosan a premier dátumának eltolásához vezetett. A jelen állás ugyan továbbra is bizonytalan, annyit lehet csak tudni, hogy az alkotók 2021 nyarát tűzték ki célként a 2. évad kezdeteként.

Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok

Az HBO saját gyártású, titkokkal teli sorozata három felső középosztálybeli anyukáról szól, akiknek gyerekei együtt kezdik el az iskolát. A látszólag tökéletes életük azonban sötét titkokat rejteget. A sorozat a nálunk sem ismeretlen Liane Moriarty bestseller regényéből készült, és valóságos sztárparádét vonultat fel, a főszerepeket Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Shailene Woodley és Alexander Skarsgard alakítja.

A könyv megfilmesítési jogait a Dr. Szöszi után ismertté vált Reese Witherspoon produkciós irodája, a Hello Sunshine vásárolta meg, amelyre a filmes különlegességekre igencsak vevő HBO hamar rá is harapott. Az első évadot a kritikusok mellett a közönség is imádta, hiszen a tizenhat Emmy jelölése közül nyolcat valódi díjra is beváltott a produkció. A sorozat 2. évada február óta elérhető az HBO-n olyan nagyágyúkkal, mint Meryl Streep.

Gillian Flynn: Éles tárgyak

A nyolcrészes krimisorozat nem félt olyan témáról is beszélni, amiről csak kevesen mernek! A főszereplő Camille Preaker újságírónő, aki visszatér szülővárosába, hogy két kislány meggyilkolásának körülményeit kutassa fel. Azonban az, hogy régi ismerőseivel és anyjával is szembe kell néznie, előhozza azokat az emlékeket, amiket régóta rejtegetett maga elől.

A stáblistán olyan nagy színészek szerepelnek, mint a többszörös Oscar-díjra jelölt Amy Adams, a Golden Globe és Emmy-díjas Patricia Clarkson vagy épp a feltörekvő csillag, Eliza Scanlen. A könyv írója számára nem ismeretlenek a megvásárolt filmes jogok, hiszen az ő tollából származik a szintén Reese Witherspoon cége által megvásárolt és a 20th Century Fox által forgalmazott Holtodiglan is, amely ugyancsak hatalmas sikereket ért el a közönség köreiben.

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

A szolgálólány meséje a disztópikus Gileád Köztársaság totalitárius társadalomba kalauzolja el a nézőket. A környezeti katasztrófák által fenyegetett és zuhanó születési számokat mutató országban torz fundamentalizmus uralkodik. A nőket lassan elnyomásba taszítják, és az egyetlen értékük csupán a termékenységük marad. Azok a nők, akik képesek életet adni egy gyermeknek béranyaként, úgynevezett szolgálólányként kerülnek a gazdag, de terméketlen családokhoz. Ilyen szolgálólány a történet főhőse, Offred (Elisabeth Moss) is, aki a Vezér háztartásába kerül, hogy segítsen gyermeket adni a feleségének.

A Hulu gyártásában készült sorozat összesen három évadot tudhat a magáénak és már meg is kapta a zöld jelzést a következő, negyedik évadra. A produkciót számos jelöléssel és díjjal is kitüntették már, valamint ez hozta meg a Hulu számára is az igazi elismerést – ez volt az első olyan streamingszolgáltató által gyártott műsor, amely Emmy díjat nyerhetett „Kiemelkedő Dráma Sorozat” kategóriában.

Alan Moore: Watchmen 

Az alternatív idősíkon játszódó, DC színeiben megjelent tizenkét részes Watchmen kicsit kilóg az előzőek sorából, hiszen írott mű helyett képregényekről beszélünk. A Watchmen gyakorlatilag mindenféle elvárással szembe megy, de úgy, hogy igazából csak egyetlen dolgot tart a szeme előtt: hűséges akar maradni az eredeti művek hangulatához. A Watchmen-sorozat folyamatosan meg akar lepni, és mintha sportot űzne abból, hogy egy pillanatra se hódoljon be a lineáris történetmesélésnek.

A sorozat egy alternatív valóságban játszódik, ahol a szuperképességgel rendelkező emberek (akiket korábban hősként ünnepeltek) számkivetetté válnak. Amikor egy tragikus esemény során rengeteg rendőrnyomozót ölnek meg, új szabályt hoznak be: az igazságszolgáltatás embereinek maszkot kell viselniük, hogy elrejtsék identitásukat. Jelölések terén a Watchmen viszi a prímet, összesen huszonhat jelölést szerzett a tavalyi Emmy listán.  

A bejegyzés trackback címe:

https://share-minator.blog.hu/api/trackback/id/tr1616197516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arthurthedent 2020.09.12. 07:44:57

"A szolgálólány meséje a disztópikus Gileád Köztársaság totalitárius társadalomba kalauzolja el a nézőket."

Ó igen, ebből a sorozatból két fontos dolgot is megtudhatunk:

1) A mazohista hivatásos áldozat szerep sok nőnek bejön. Le sem lehet vakarni őket a képernyőről.

2) A gonosz, gaz férfiak ezentúl jobban teszik, ha nem csak amiatt szégyenkeznek, amit az ük-ük-ükapáik tettek, hanem amiatt is, amit a nők el tudnak képzelni róluk.

arthurthedent 2020.09.12. 07:48:02

"A sorozat egy alternatív valóságban játszódik"

Egy alternatív világban, hogy a gaz fehér ember érezze nem csak azért bűnös, mert évtizedekkel a születése előtt egy másik kontinensen galádul bántak az afrikai származásuakkal, hanem azért is, mert lehetett volna még rosszabb is.

shareminator · share-minator.blog.hu 2020.09.14. 09:53:51

@arthurthedent: Ez egy disztópikus történet és az egyik legfontosabb első tanulság, amit le lehetne szűrni belőle, az pont ez a tény. Úgy tűnik, hogy ez a sorozat –bármennyire is igazságtalannak, vagy egy újabb férfiakra rótt tehernek tartod– hatással volt rád. Az, hogy a disztópia és a valóság között ilyen párhuzamokat fedezel fel az nem a véletlen műve. Margaret Atwood több mint 30 éve írta meg a sorozat alapjául szolgáló regényét és ne ért félre, lehet nem szeretni! Viszont azt, azért el kell ismerni, hogy a sorozat igen is reflektál olyan társadalmi problémákra, amelyek jelen korunkban is valóságosak és jelen vannak.
süti beállítások módosítása