Share-minator

Sikeres vállalkozás a Covid-19 idején? – a Milliárdos álruhában második évadából kiderül, hogyan!

2021. január 27. - shareminator

Az első évadban megismert Glenn Stearns, önerőből lett milliárdos vállalta, hogy bebizonyítja: az amerikai álom valóban létezik! Feladva tehetős életét hétköznapi embernek álcázta magát, hogy utánajárjon, egy 100 dollárossal a zsebében, kilencven nap leforgása alatt létre tud-e hozni egy millió dollárt érő vállalkozást. Glenn ötletétől vezérelve három újabb milliárdos vállalta a kihívást – január 31-én, vasárnap 20 órától a Discovery Channel műsorán kiderül, melyikük járt sikerrel!

glenn.jpgForrás: Discovery

Az új epizódokban álnév mögé bújó milliárdosok egyike lesz Grant Cardone, motivációs szónok és ingatlan befektető, aki számára a siker receptje három összetevőből áll: pénz, kapcsolatok és tettvágy. Szerencsét próbál majd Monique Idlett-Mosley üzletasszony is, akinek specialitása, hogy startup vállalatokat tesz multimilliárdos üzletekké – volt férjével, Timbaland-del közösen hozták létre a Mosley Music Group lemez-kiadó vállalatot, amely olyan sikeres előadókat menedzsel, mint a One Republic és Nelly Furtado. Végül, de nem utolsó sorban pedig Elaine Culotti, ingatlan mogul vállalja a kihívást, aki luxus otthonok, kaszinók és kórházak felépítését is menedzselte már. 

A három sikeres vállalkozó versenybe száll egymással, de vajon melyikük lesz képes megismételni Glenn bravúrját és kilencven nap alatt 100 dollárból milliós vállalkozást létrehozni egy ismeretlen városban, nehezítő körülményként a világjárvány közepén? A kihívás végén ők is fel fogják fedni valós kilétüket csapataiknak, ám addig is saját tapasztalataikra támaszkodva kell, hogy boldoguljanak a Covid-19 által sújtotta amerikai piacon.

A bejegyzés trackback címe:

https://share-minator.blog.hu/api/trackback/id/tr8916404494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása